A játékosoknak szánt perifériák piacán a Roccat igen ismert névnek számít, hiszen a német székhelyű vállalat már hosszú évek óta a piac szereplője és minden évben izgalmas újdonságokat köszönhetünk nekik. A kissé befásult egérpiacon már eddig is kínáltak különlegesebb formavilággal megáldott modelleket, de újdonságuknak bizonyára még többen örülnek majd.
A Roccat Kova AIMO ugyanis a jobb és bal kezes játékosok számára is ideális választás lehet, a fekete mellett pedig fehér változat is készül belőle. Természetesen a mai igényeknek megfelelően nem hiányzik az RGB világítás sem, az egér lelkét pedig egy maximum 7000 dpi érzékenységű Pro-Optic Sensor R6-os szenzor adja, ami tulajdonképpen egy Pixart PMW3320DB-nek felel meg. Ez elvileg nem a legjobb optikai szenzor a piacon. így érdekes, hogy az újdonságba ezt építették be.
A különleges formavilág mindenképpen az egér mellett szól és többek között ennek köszönhetjük, hogy akár 20 funkciót is elérhetünk az egérről a számos gombnak köszönhetően. Az újdonság 99 grammot nyom, hamarosan a hazai boltokba is megérkezhet, az európai ajánlott ára pedig 60 euró.