Teszt

Teszteltük a Zalman megfizethető gamer egereit

A Zalman hazai képviselete nemrég keresett meg minket és felkínáltak jó néhány terméket, melyek közül szemezgethettünk az első Zalman tesztünkhöz. Első körben két egérre esett a választásunk, hiszen mindenképpen szerettünk volna olyan termékeket tesztelni, melyeket játékosoknak, illetve játékosabb beállítottságú felhasználóknak készít a dél-koreai gyártó.

Választásunk két egérre, a Zalman ZM-M401R  és Zalman ZM-M201R párosra esett. A gyártó tulajdonképpen minden periféria kapcsán kínál gamer termékeket, de első körben szerettünk volna olyan kiegészítőket tesztelni, melyek a saját piacukon igen olcsónak számítanak, ugyanakkor sok fiatalnak nagy előrelépést jelenthetnek. Ezért választottuk a 4000 Ft alatt beszerezhető ZM-M401R-t és a 2000 Ft alá is beférő ZM-M201-t.

Zalman ZM-M201R

Az első napokban a szinte már pofátlanul olcsó ZM-M201R-t használtuk, méghozzá úgy, hogy egy több tízezer Ft-ba kerülő, jóval komolyabb egér után kellett teljesítene. Kezdjük rögtön a negatívumokkal, melyeket ártól függetlenül osztunk meg most veletek. Egyfelől kissé olcsó hatású műanyag borítással találtuk magunkat szemben, amivel még nem akkora probléma, de jobb lett volna, ha mondjuk extra 500 Ft-ért gumírozott oldalsó felületet is tervez rá a gyártó, mert oldalt képes nagyon csúszni ez a borítás, hiába van kicsit bordázva. Ez az izzadósabb tenyerűeknek és nyáron talán mindenkinek kellemetlen lehet, arról nem is beszélve, hogy az egér meglehetősen apró, így gyerekeknek és kisebb tenyerűeknek ajánlott.

A külső kapcsán más negatívumot nem tudunk felhozni, korrekt kis egérről van szó, mely a szokásos két oldalsó gombon kívül semmilyen extra gombot nem hord magán, de legalább kék LED-világítással dobja fel a hangulatot. Térjünk át a belsőre, melyre az ár függvényében nem lehet panaszunk, de ne is várjunk csodát. Az 1000DPI-s szenzor teszi a dolgát, de sajnos állítani nem tudunk az érzékenységen. Mindemellett a 25ips-es sebesség és a 125Hz-es frissítési gyakoriság sem éppen az élmezőnybe illő tulajdonság, így aki már néhány éve játszik és szeretne jobban belenyúlni a dolgokba, az válasszon inkább egy valamivel drágább modellt. Abszolút kezdőknek és fiataloknak azonban remek választás lehet az egér, hiszen 2000 Ft alatt vásárolhatjuk meg és mégis csak egy ismert márkáról, a Zalman-ról van szó.

Zalman ZM-M401R

Az olcsóbb testvér után már nagyon vártuk a „drágább” modellt, a 4000 Ft alatt kapható ZM-M401R-t. A külső kapcsán elsőre hamar felfedezhető a két termék közötti hasonlóság, de a majdnem kétszeres árért cserébe azért nagyon sok fejlesztést kapunk. A külső terén kékről DPI-től függően piros-zöld-kék-sárga négyesre váltottak a világítást illetően, ráadásul az egér felső részén is elhelyeztek világító pontokat, ugyanakkor oldalt még mindig nincs rendes gumi felület, amit nagyon sajnálunk. A kábelen is változtattak, méghozzá megerősített szövet borítást és aranyozott USB csatlakozót kapunk, aminek nagyon örültünk, a görgő alatt pedig a DPI állító gombot találjuk meg.

Térjünk át a belsőre, mely szintén több fontos ponton hoz érdemi változtást az olcsóbb modellhez képest. A ZM-M401R már egy 2500 DPI-s Avago szenzorral rendelkezik, ami sokkal jobb minőségi, mint a 201R-ben dolgozó 1000 DPI-s megoldás. A legkisebb DPI sajnos ezúttal is 1000, de legalább állítható és neves gyártótól származó szenzorral van dolgunk. Az érzékelési sebesség 30 ips-re nőtt, míg az USB frissítés terén már 500Hz-ről beszélhetünk, ami jóval örvendetesebb, mint a korábbi 125Hz. Az Omron szintén nagy név a szakmában, így az is pozitívum, hogy egy 4000 Ft-os egérben a két legfontosabb gomb alatt Omron kapcsolók dolgoznak.

Összegzés

A két egér nagyjából másfél hétig volt nálunk, nem titok, hogy a nagyobb modellt használtuk tovább. A ZM-M201R-t tényleg csak nagyon kezdőknek és nagyon kicsiknek (6-12 év) ajánlanánk, ugyanakkor a ZM-M401R egy nagyon kellemes belépőszintű modell, melyre érdemes odafigyelni, ha nagyon nincs pénzünk valamely csúcsmárka olcsóbb egerére, amely 10 000 Ft környékén kezdődik. Félárért egy jól használható, árához képest jól felszerelt és korrekt tudású egeret kapunk, mely hobbijátékosoknak, fiataloknak és időseknek jó választás lehet. Vásárlás előtt azért érdemes lenne valahol ránézni, vagy a méreteket összehasonlítani, hiszen mindkét modell a kisebb egerek közé tartozik, ez pedig sokak számára kényelmi gondokat jelenthet.

Ad
Scroll to top