ASUS Republic of Gamers és ESL One Powered by Intel együttműködés

Az ASUS Republic of Gamers (ROG) bejelentette, hogy az összes 2019-ben megrendezendő ESL One powered by Intel® esemény hivatalos PC és monitor partnere. Ez az első alkalom, hogy a ROG egyesíti erőit az ESL-el egy globális együttműködés keretein belül, melynek eredményeként a nagyszabású nemzetközi esport torna hivatalos szponzoraként lép fel. Az ESL One az ESL egyik vezető, globális versenysorozata, mely a legnépszerűbb játékok, mint pl. a Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) és a Dota 2 esport versenyeit foglalja magában. Az egész éves partnerség február 22-24. között a lengyelországi Katowice-ben megrendezett ESL One Katowice 2019 eseménnyel vette kezdetét. Az együttműködés során öt további rendezvényre kerül sor a világ különböző országaiban.

„A ROG örömmel támogatja a továbbiakban is az ESL-el kötött globális együttműködésen keresztül a gamer és esport közösséget. A ROG felszereléseknek köszönhetően az ESL One-t a legjobb gamer PC- k és monitorok segítik” − mondta Vivian Lien, az ASUS észak-amerikai régiójának gaming üzletágáért felelős marketing igazgatója. „A ROG már az esport felvirágzása előtt is proaktívan lépett fel a kompetitív gaming területén, amikor a LAN partik még gyakoribbak voltak. Megtiszteltetés számunkra, hogy ma az ESL az egyik legjobb gamer márkaként ismer el bennünket, amely érdemes arra, hogy a legújabb és legjobb felszerelést biztosítsa az ESL One idei globális versenysorozatára. A ROG mindig is elhivatott volt a játékos közösség iránt, és izgatottan várjuk ezt az új partnerséget az ESL-el, melynek következtében nemzetközi szinten támogathatjuk az esportot”.

Az ESL teljes mértékben integrálja a ROG technológiát magas szintű nemzetközi versenyeibe. Az együttműködés ideje alatt a versenyeken a játék ROG termékeken zajlik, emellett az elemző asztalokat a legújabb ROG Strix Hero II és SCAR II laptopokkal szereljük fel. A ROG amellett, hogy aktívan jelen lesz minden ESL One helyszínen, az ESL back office-t is támogatatja termékekkel, ezáltal biztosítva a rajongóknak a zökkenőmentes közvetítés élményét. Az együttműködés ideje alatt az eszközparkot az új termékek bemutatásakor frissítjük.

„Számunkra a legfontosabb, hogy az ESL versenyzők a legújabb generációs technológiával játszhassanak és a ROG segít nekünk ennek megvalósításában. Így izgatottan tekintünk az együttműködés elébe, és örömmel üdvözöljük a ROG márkát az ESL One családjában” − mondta Paul Brewer, az ESL márka együttműködésekért felelős vezető alelnöke.

Az ESL One Katowice után a következő torna Mumbaiban kerül megrendezésre, amely India egyik első, hatalmas esport eseménye. Az ESL One Mumbai 2019-en 12 csapat méri össze erejét a Dota 2 versenyen a 300 000 USD összegű nyereményért. Az esemény 2019. április 19-21. között a NSCI Dome- ban kerül megrendezésre.