Hír PC

RGB-s hűtőket dob piacra a Zalman

A dél-koreai gyártó idén már számos újdonságot mutatott be, melyek elsőként a nyári Computex 2019-en láttak napvilágot, ám a legtöbb még csak mostanság érkezik meg a piacra. Ez a helyzet az ikonikus processzorhűtők új generációjának egyik legígéretesebb tagjával a CNPS20X-szel is, hiszen heteken belül itthon is elérhetővé válik az új csúcshűtő.

A termék valódi nehézsúlyú játékos, aki akár 300 W TDP processzorokkal is képes kezelni. RGB LED háttérvilágítással is rendelkezik, amely a hűtőrendszerek nagy részében már megszokott.

A Zalman CNPS20X toronyhűtő két alumínium és réz hűtőbordából áll, amelyeket hat hőcső köt össze. A méreteket tekintve 165 x 170 x 140mm-ről beszélhetünk, súlya pedig 1,3 kg, tehát vásárlás előtt érdemes megnézni, hogy elfér-e egyáltalán a házunkban. Az újdonság természetesen az Intel és az AMD processzorait is támogatja, akár 300W TDP-vel is, tehát a gamer konfigurációk mellett a legextrémebb munkaállomásokhoz is ideális választás lehet. A két előre telepített ventilátor felel a hőenergia megfelelő eloszlásáért, a dobozban pedig egy Zalman ZM-STC8 hűtőpaszta is megtalálható lesz.

CNPS20X specifikáció:

  • méretek (H x Sz x M): 165 x 170 x 140 mm,
  • anyag: alumínium, réz,
  • súly: 1300g,
  • kompatibilis foglalatok:
    • Intel LGA2066 / 2011-V3 / 115X,
    • AMD: AM4 / AM3 + / AM3,
  • ventilátor méretei: 140 x 140 x 26 mm,
  • ventilátorok száma: 2,
  • ventilátor fordulatszáma: 800 – 1500 ford / perc (+/- 10%),
  • maximális légáram: kb. 104 m3 / h (+/- 10%),
  • zajszint: 29 dB (A) +/- 10%,
  • ventilátorcsapágyak: FDB,
  • élettartam: 100 000 óra,
  • energiafogyasztás:
    • ventilátor (1 db): 3,36 W,
    • LED háttérvilágítás: 1,5 W.
Ad
Scroll to top