Ismét egy Genesis termék járt nálunk, ám ezúttal egy nagyon friss lengyel periféria, hiszen nemrég érkeztek meg Magyarországra az első Xenon 200-as RGB világításos egerek.
A játékosoknak szánt perifériák közül talán az egerek a legfontosabbak, hiszen a billentyűzetek kapcsán a membrános és a mechanikus között van igazán érezhető különbség, de az árkülönbség óriási, így ott kevesebb a vásárlók lehetősége. Az egerek piacán azonban már számos megfizethető, ám mégis minőségi termékkel találkozhatunk, melyek közül néhányat a Genesis gyárt. A vállalat ugyanis 2011 óta már számos egeret dobott piacra, melyekre jellemző a viszonylag jó minőség és a megfizethető ár. Persze a palettájukon találhatóak gyengébb modellek is, mi pedig már egy ideje vártunk arra, hogy valami „fejlettebb” egeret mutassanak be, ami egy olcsó és népszerű egér lehet itthon. Ez nemrég meg is történt, hiszen bemutatták a Xenon 200-as egeret, melyet főként FPS/TPS játékosoknak fejlesztettek ki és tényleg az a céljuk, hogy nagyon baráti áron kínáljanak olyan extrákat, amiket csak jóval drágább szoktak megkapni a játékosok.
A külső kapcsán rögtön megemlíthetjük az egyik ilyen extrát, az RGB LED világítást, ami több pontos is megbontja az egér burkolatát. Ez az 5000 Ft körüli árkategóriában kimagasló extrának számít és sokan fognak neki örülni, hiszen ez az elmúlt évek egyik legnépszerűbb trendje. A terméket mi a jobbkezeseknek ajánljuk és ezt erősíti meg a gyártó gombkiosztása is, hiszen az egér bal oldalán találjuk meg a szokásos előre-hátra gombokat, illetve egy extra piros Sniper gombot, felül pedig a dpi-t állíthatjuk és van még egy macro lehetőség is. Nekünk talán jobban tetszett volna az egér, ha a macro-kat lehagyták volna, valahogy egy letisztult formán jobban mutat az RGB világítás és az FPS játékosok nem igazán használnak macro-kat.
Formailag tehát nagyon rendben van az egér, amit szoftveresen is kellő támogatással láttak el. Mindent könnyen beállíthatunk, néhány perc alatt a nekünk tetsző szint és az extra funkciókat is elérjük. Az egér lelke egy 3000 DPI-s AVAGO 5050-es szenzor, mely állítható DPI értéket kínál, tehát az eSport játékosok körében néspzerű 400-800 DPI is elérhető. A 30 ips-es követési gyorsaság és z 1000Hz-es Polling rate is jónak mondható, de tény, hogy nem a piac legjobb szenzoráról beszélünk. Ilyenkor kell ismét megemlíteni az 5000 Ft-os árat, mely tényleg rendkívül baráti. Mi egy Genesis M12 Midi egérpadon teszteltük, folyamatos mozgást és pontos lekövetést tapasztaltunk. A kábel hossza 180 centiméter, vagyis bőven van helyünk kényelmesen beállítani, egy Vanad750-es egérzsinór-tartóval pedig még jobb eredményt érhetünk el, de erről majd egy külön tesztben számolunk be nektek.
Nézzük meg tehát hogy mit is kaptunk a Xenon 200 személyében: 5000 Ft-ba kerül, ami nagyon nagyon baráti ár, ráadásul 2 év garancia és egy másfél eurós G2A ajándékkupon is van benne, tehát az ára már inkább 4500 Ft. Az RGB világításnak minden játékos örülni fog, ez olyan dolog, amire sokan vágynak, de csak a jóval 10 000 Ft feletti termékeknél kapjuk meg leginkább. Kényelmes fogás, eSport címekre és FPS játékokra kifejlesztve, gumírozotott elemekkel és egy neves gyártó szenzorával. Az összkép tehát meglehetősen jó, mi remek ár/érték arányt tapasztaltunk, kezdő és fiatal játékosoknak kiváló, a szülők pénztárcáját nem terhetli meg és néhány évig jó társ lehet.