A világ vezető független memóriagyártójának divíziója bejelentette, hogy mindössze két évvel a kifejezetten játékosok számára tervezett HyperX Cloud headset berobbanása után, a cég teljesítette azon célkitűzését, miszerint egymillió darabot értékesít a termékekből. A HyperX Cloud Gaming mikrofonos fejhallgatók mára már hat kontinens, 80 országának több mint 10 000 üzletében kaphatók.
Az első Cloud piacra kerülése óta a HyperX több mint 10 termékkel bővítette a mikrofonos fejhallgatókból álló portfólióját, idén pedig várhatóan újabb tagokkal gyarapszik majd a termékcsalád. A HyperX díjnyertes fülesei számos újságírói elismerést szereztek, emellett világszerte kedvelt kiegészítők az e-sport-csapatok körében. 2016 júniusában a HyperX piacra dobta a CloudX™-et, amely az Xbox® One konzol hivatalos mikrofonos fejhallgatója.
„Nagyon örülünk, hogy ilyen rövid időn belül értük el az egymilliós mérföldkövet, és ez még csak a kezdet. Az a tény, hogy a játékok egyre népszerűbbek a számítógépeken, konzolokon, sőt még a mobilplatformokon is, arra ösztönöz minket, hogy füleseinket még komfortosabbá és még tisztább hangzásvilágúvá tegyük. Már az első fejhallgatónk 2014-es bevezetése óta folyamatosan korszerűsítjük a termék dizájnját és azon fáradozunk, hogy a játékosok körében ez a magas szintű minőség váljon etalonná”– mondta Edward Baily, a HyperX Kelet-Közép-Európa üzletfejlesztési menedzsere