Kiemelt hír Teszt

Zalman Z11: Olcsó óriás

Legújabb tesztünkben egy számítógépház kapja majd a főszerepet, mely a Zalman műhelyében készül és bizony már egy ideje a piacon van. A Zalman Z11 azok számára lett kitalálva, akik büszkék arra, hogy brutális konfigurációval rendelkeznek, büszkék a PC-s gamerségre és a házukat szoba díszeként kívánják éltetni.

A Z11 ugyanis nem egy apró ház, noha normál ATX méretű alaplapokhoz lett kitalálva, sok másik házhoz képest bizony óriásnak tűnhet. Van egy ilyen kategória, a Z11-nek olyan riválisokkal kell megküzdenie, mint például a Cooler Master óriásai, de a Thermaltake vagy akár a Corsair is készít hasonló házat. Igény bizony bőven van erre a típusra, hiszen a PC-s életmód bizony sopkak számára nem arról szól, hogy a legkisebbet a legolcsóbban.

zalman-z-11-plus-pc-haz-4-b

Külső

A Zalman Z11-es ház nagyjából 7kg-ot nyom, ami még nem is olyan vészes, ami pedig egyből feltűnhet, az a nem éppen átlagos forma. Az egyenes vonalvezetésű „dobozok” bizony már igencsak unalmasak, a Zalman tervezői pedig néhány ügyes vonallal egy sokkal hivalkodóbb formát alkottak. Elől az „oldalsó légbeömlől” már-már sportautós külsőre hasonlítanak, egyfajta agresszivitást és egyediséget kölcsönöznek a háznak.

Felül a bordás kialakítás szintén egyedi és jól is néz ki. A ház tetején kapott helyet az I/O panel is, így szemből semmi sem törtheti meg a látványt. Ennek értelmében azonban felül vigyázni kell, hogy legyen hely például egy pendrive-nak.

Belső

A házban összesen 7 ventilátor dolgozhat, a csomagban találunk is pár 12 centimétereset. Elől például egy kék LED-es ventilátor teljesít szolgálatot, ami még szebb látvánnyá teszi a gépet. Az oldalsó akril-lemez betekintést enged a belsőbe, egy ilyen ház pedig igényli az igényes belső konfigurációt. A porszűrők nem számítanak hatalmas extrának, mégis örvendetes a meglétük. Természetesen van hely a manapság oly kedvelt SSD meghajtóknak is, de jó pár HDD is elfér a rekeszekben, melyek ráadásul gumis rázkódáscsökkentőt is kaptak.

A ház könnyen szerelhető, a tesztkonfiguráció nagyjából 10-15 perc alatt el is készült. Felül ugyan csak USB 2.0 található, de ez betudható annak, hogy korábbi modellről beszélünk.

zalman-z-11-plus-pc-haz-1-b

Összegzés

A ház nagyjából 18-18 000 Ft-ba kerül itthon, ennyiért a riválisok közül ilyesmi tornyot messze nem kapunk. A Cooler Master riválisa például 1 éve még 50 000 Ft-ba került, ezt az árkülönbözetet pedig akár egy generációval jobb grafikus kártyára vagy processzorra is lehet költeni. A Z11 azok számára ajánlott, akik nagy, monumentális házat keresnek, praktikus belsővel, kellemes extrákkal és jó áron.

Ad
Scroll to top