Zalman K1 Teszt – Stílus és elegancia

A Zalman kínálatában már évek óta számos kiváló ár/értéktű számítógépházzal találkozhatunk, azonban volt egy időszak, amikor a dél-koreai gyártó nem igazán mutatott be új termékeket és ennek megfelelően nem igazán tartotta a lépést a piaci igényekkel és riválisokkal. Ez a tavalyi Computex alkalmával megváltozott, hiszen rengeteg újdonságot jelentettek be, melyek 2019-re a magyar piacra is elértek.

Nemrég sikerült megkaparintanunk az egyik legígéretesebb újdonságukat, a Zalman K1-es modellt, mely remekül mutatja azt, hogy fölösleges volt leírni őket, továbbra is tudnak kiváló, felhasználóbarát házakat készíteni. A K1 igazából megtestesít mindent, amire a felhasználók többsége vágyik, hiszen elegáns, jól felszerelt és számos extrával érkező számítógépházról van szó, mely ráadásul itthon is meglehetősen baráti áron kapható.

Külső

A külső kapcsán elsőre a letisztult formatervezés üthet szemet, mely nem feltétlenül “játékos” felfogásban készült, ám a mostani piaci trendek alapján már rég nem a vagány vonalak és vörös műanyagok korát éljük, elég csak például az NZXT sikerét megnézni. Ami az első megtekintés után különlegessé teszi a házat, az az előlapi RGB LED csík, mely körbefut a ház elején és rendkívül különleges látványt nyújt.

Természetesen nem maradhatott el az átlátszó oldallap sem, hiszen manapság ez is egy nagyon kedvelt funkció és az egyre szebb hardvereknek és világításnak köszönhetően a szoba igazi ékköve lehet a konfigurációnk. Az I/O panel a ház felső részén kapott helyet, mely szintén egyre népszerűbb a piacon. Egyfelől nem töri meg az előlapot, másfelől pedig esztétikusabb összhatást érhetnek el vele a gyártók.

Sokat nem kell tovább magyarázni a külsőről, ez a piac amúgy is olyan, hogy vagy tetszik valakinek egy megoldás vagy egyáltalán nem. Szerintünk a Zalman K1 a legtöbbek számára vonzó külsővel rendelkezik.

Méretek és kompatibilitás

A mid-tower kategóriába sorolható ház természetesen az összes népszerű alaplap-méretet támogatja, de leginkább az ATX méretű megoldásokhoz ajánlanánk. A processzor hűtésének 178mm helyet hagytak a tervezők, de egy ilyen házba már nyugodtan szerelhetünk vízhűtéses radiátorokat is, erre kiváló helyet szolgáltat a ház előlapja vagy felső része.

Egy ilyen szép házba akár csúcskategóriás konfigurációt is építhetünk, erre pedig a gyártó is gondolt, így a grafikus kártyának 380mm helyet hagytak, vagyis a leghosszabb, 3 ventilátoros szörnyetegeknek is bőven lesz helyük. A tápegységnek hagyott 190mm is bőségesen elegendő a modern, akár moduláris megoldások számára, melyből jó néhányat találunk a Zalman kínálatában is.

A megfelelő hűtésről számos ventilátorral és vízhűtéses radiátorral gondoskodhatunk. Hely bőven van nekik, hiszen elől 3 x 120 mm / 2 x 140 mm, felül 2 x 120 mm / 2x 140 mm, hátul 1 x 120 mm / 1 x 140 mm, alul 2 x 120 mm helyezhető el a házban. A ventilátoroknál természetesen beépített porszűrőkkel is találkozhatunk, melyek nagyon fontos szerepet tölthetnek be a hardverek védelmében.

RGB Világítás

Az előlapi RGB LED világításról már esett szó, azt azonban még nem említettük meg, hogy ezt az I/O panelről, vagyis a ház felső részéről könnyen szabályozhatjuk. A dobozt kibontva egy darab RGB-s ventilátort is találunk a ház hátsó részében, mely egy igen szép gesztus a gyártó részéről és a baráti árazás mellett további pár ezer forintot spórolnak ezzel a felhasználók. Persze ajánlott még legalább 2 ventilátor beszerzése, melyeket nem feltétlenül kell RGB világítással ellátni, hiszen ha felülre például egy RGB-s vízhűtő kerül vagy maga a processzorhűtőnk RGB-s ventilátorral rendelkezik, akkor két sima megoldást tehetünk előre és a ház belseje ugyanúgy úszni fog a fényben.

Összegzés

A Zalman K1 jelenleg 18 000 Ft környékén kapható itthon. Ez mondanunk sem kell egy kiváló ár/érték arány, így nem csoda, hogy ahogy egyre többen rátalálnak, úgy válik egyre népszerűbbé a hazai piacon. A riválisok körében inkább csak a kevésbé ismert márkák kínálnak hasonló megoldásokat, míg a Zalmanhoz hasonló nagy nevek inkább másfél, kétszer ennyiért kínálják hasonlóan felszerelt számítógépházaikat. Összességében nálunk abszolút nyerő volt a Zalman K1, kiváló választás hosszú távra mindenféle konfigurációhoz.