Egyéb

Idén a YouTube legyőzte a rádiót Magyarországon

Médiatörténeti pillanat: idén először többen hallgattunk a YouTube-on zenét, mint a rádióban – derült ki egy friss hazai felmérésből. Főleg a 18-29 éveseknél látványos az online zenék térnyerése: a fiatalok 80 százaléka már a neten hallgatja kedvenceit. Októberben hozzák nyilvánosságra a Magyarország zenefogyasztását vizsgáló tanulmányt, de néhány eredmény már most publikus. A magyar zenére jól látható igény van, és az embereknek az sem közömbös, milyen zene szól. A reprezentatív, magyar lakosság körében készült felmérésből kiderült ugyanis, hogy amikor külföldi és magyar előadók közül kell választanunk, kétszer annyian voksolunk inkább a hazai zene mellett. A megkérdezettek fele szerint pedig az a lényeg, hogy „jó legyen a zene” – függetlenül annak „nemzetiségétől”.

Koncerten a lakosság 62 százaléka járt az elmúlt egy évben – ami kétszerese a 2013-as tanulmányban mért eredménynek. Nem csak a szó hagyományos értelmében vett koncertre terjedt ki a felmérés, hiszen például a falunapok, gasztrofesztiválok igen fontos szerepet töltenek be a magyar lakosság élőzene-fogyasztásában, de a bisztrókban vagy éppen a színházakban hallható élőzene is beleértendő az eredménybe. A rádió és a YouTube – vagy ehhez hasonló más „streaming” szolgáltatások közötti versenyt összesítésben az utóbbi nyeri, korosztályonként azonban változó a helyzet. Nem meglepő, hogy a streaminget a fiatalok részesítik előnyben: a 18-29 évesek több mint háromnegyede választja az ilyen típusú online zenehallgatást, míg az 50 és 60 év közöttieknek már csak a 38 százaléka. Utóbbiak 84 százaléka elsősorban rádión hallgat zenét.

Ad
Scroll to top